Magyarországon látható a CERN vándorkiállítása

Budapesten és Debrecenben láthatjuk néhány napig a “The Large Hadron Collider – entering a New Era of Fundamental Science” című kiállítást, amely a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a Nagy Hadronütköztetőt mutatja be a nagyközönségnek.

A Nagy Hadronütköztető az emberiség egyik legnagyobb és legbonyolultabb tudományos kísérleti eszköze, amelynek adataiból az anyag eddig ismeretlen mélységeibe nyerhetünk majd bepillantást.

A kiállítást Prof. Rolf Heuer, a CERN (európai részecskefizikai kutatóközpont) főigazgatója nyitja meg 2011. május 10-én (kedden) 15.00 órakor az ELTE TTK Északi Tömbjében (Budapest, Pázmány P. Sétány 1/A, Gömb Aula). Az ünnepélyes megnyitóra minden érdeklődőt szívesen látnak a szervezők. A megnyitót egy szeminárium követi az ELTE TTK Konferencia Termében (-1. szint).

A kiállítás május 10-19. között tekinthető meg Budapesten, június 1-10. között pedig Debrecenben. Hétköznaponként 8-18 óra között látogatható, középiskolás csoportoknak tárlatvezetést biztosítanak.

A kiállítás megrendezését a CERN, a NIH, az MTA, az ELTE, a KFKI RMKI, valamint az ATOMKI és a DE támogatja.

Ajánlat: ízelítő Lévai Péter előadásából a Mindentudás Egyetemén.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: