A magyar fizikusok vezetik a hivatkozási ranglistát

A 2000 és 2010 között megjelent, hadronfizikai témájú tudományos publikációkról közölt szcientometriai elemzést a Thomson Reuters hírügynökség tavaly év végén. Magyarország áll az élén annak a 82 országot felsorakoztató ranglistának, melyet az egy cikkre eső hivatkozások száma alapján állítottak össze.

A beszámoló közli az évtized húsz legtöbbet idézett, hadronütköztéssel kapcsolatos cikkeinek listáját. Ebből kiderül, hogy az elmúlt tíz év kísérleti részecskefizikáját az USA Brookhaven Nemzeti Laboratórium RHIC (Relativistic Heavy Ion Collider) gyorsítójánál folytatott nehézionfizikai kutatások, a kvark-gluon plazma vizsgálata dominálta – a lista 15 cikke ezzel a témával foglalkozik. Emellett több, sokat hivatkozott publikáció – köztük a 772-szer idézett listavezető cikk – elemzi a Higgs-bozon keltésének lehetőségét a szintén amerikai Fermilab által üzemeltett Tevatron illetve az LHC ütköztetőinél. A húsz cikk közül nyolcnak van magyar társszerzője.

A nemzetek ranglistáját három mutató alapján állították össze, ezek: a publikációk, a hivatkozások és az egy publikációra eső hivatkozások száma. (Az elemzők az olyan cikkeket sorolták az adott ország publikációi közé, amelyeknek van adott nemzetiségű és az adott ország kutatóintézetében dolgozó társszerzője). Az első két mutató tekintetében a Brookhaven és Fermilab gyorsítóit üzemeltető, s emellett a CERN-ben is jelentős szerepet vállaló Egyesült Államok áll az első helyen. Az USA-t azok az európai államok követik, amelyek a legnagyobb arányban vesznek részt a CERN-ben folyó kísérletekben: Németország, Franciaország, Svájc és Olaszország. Oroszország, Japán és Kína szintén az első tíz között található. Magyarország a hivatkozások alapján az elő húszban van.

A hivatkozás per publikáció listáját ezzel szemben a részecskefizikai kutatások nemzetközi együttműködéseiben részt vevő, kisebb országok vezetik. Az első helyen Magyarország 194 cikkel, 7753 hivatkozással, ami közel 40 egy publikációra eső hivatkozást jelent. Ez az arány a második helyezett Izrael esetében 34, a harmadik Horvátország esetében 30, majd Dánia, Románia és Tajvan következik a sorban. „Ez nagyon jelentős nemzetközi elismerés, amely örömteli meglepetést okozott mindannyiunk számára. Kivívásában a kedvező adottságokon túl a lényeglátás, a vállalkozói kedv, a szorgalmas és kitartó munka, a szerencsés témaválasztás, a kedvező körülmények, és végül de mégis talán első sorban a kiemelkedően tehetséges diákok lelkesedése és szorgoskodása játszotta a fő szerepet” – mondta a hírt értékelve Csörgő Tamás fizikus, az MTA doktora.

Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: